Drága édesanyám! Ez egy, olyan levél lesz, amit te soha nem fogsz elolvasni, mert ehhez az oldalhoz semmi közöd. Tudom, ha tudnád a címet és olvasnál, nem megértően magadhoz ölelnél, hanem leszidnál, hogy te akartad és te vállaltad ezt. Tudom.. én vállaltam, ám viselem és bírom is az, hogy itt leveleket írok neki, amiben kifejtem a gondolataim és gondjaim, az nem azt jelenti, hogy panaszkodnék tudod? Csak itt jobban megy.. De majd egyszer Ő is elolvashatja ezeket, úgy ahogy te soha nem fogod. 

Nagyon sokszor törekszem a békességre, mint most is éppen ezért nem beszélem meg veled a gondjaim, amik közöttünk alakultak ki, a folyamatos feszültség, ami az éterben lebeg, ha egy helyen vagyunk, a folyamatos megfelelni akarás a részemről, és ezeket te észre sem veszed. Ha kinyitom a szám, akkor rögtön az az első reakciód, hogy Gabriel elveszi az eszem és miatta idézem "pofázok vissza és vagyok ilyen, amilyen" Nem ezért van ez Anci. Tudod miért van ez? Mesélek egy kicsit, mert ebben a levélben minden benne lesz, ami egészen pici koromóta nyomaszt. 

Amikor kicsi voltam, mindig én voltam a hibás ha a még kisebb öcsémmel volt valami, ahogy cseperedtem és 8. osztályos lettem vagy méég nagyobb 17-18 éves úgy éreztem, már nekem is kijár egy kis szabadság, de bárhová mentem az öcsém pulikutyaként követte lépteim, s te megkövetelted, hogy ha nem viszem, nem mehetek. Vagyok most huszonéves fejjel, s te teljes mértékben úgy kezelsz mint egy 12 éves kis csitrit (elnézést a tizenéves olvasóimtól, nem rossz indulatból értem) Ha dolgozol az öcsém nem maradhat egyedül a lakásban tizenéves fejjel, holott én ilyenkor már rá vigyáztam egyedül, mikor még takony páréves volt. Miért?

Elvetted a gyerekkorom. Elvetted a tinikorom. El akarok venni az életem. 

Sajnálom... de nem fogod. 

Neked sokszor még a kaki is ízetlen, ma is takarítottam kétszer is, mivel az öcsém egy disznó és összekupizott mindent. Hazajöttél és közölted velem, hogy olyan a ház mint a disznó ól, pedig még sütit is sütöttem neked. Ő hányszor csinál neked bármit is? Hányszor mosogat el, vagy valami? 

Nem erőlködöm, már nem vagyok miattad, olyan letört mint pár évvel ezelőtt.. már beletörődtem, hogy neked szinte egy gyereked van, kivéve ha veszekedésről van szó, mert akkor itt vagyok én. Nem igyekszem tovább és nem erőlködöm, fölösleges.. úgy is nagyívben teszel rá.

Azért, még feltennék egy utolsó kérdést, ha esetleg a jövőben rátalálnál az oldalra.. Anya. Szerinted, normális dolog az, hogy ismeretlen látogatókkal és egy élettelen oldallal beszélem meg a gondjaim, ahelyett, hogy a te válladon sírnám ki magam? Azt, hiszed nekem nem esne jól néha, ha megkérdeznéd őszinte kedvességgel és érdeklődéssel, hogy "Mi bánt? " 

Nem fogod megtalálni a lapot... és nem is fogod megkérdezni ezeket.. soha.

Nagyon, nagyon sok ember előtt próbálom titkolni ezt az állapotot, amiben vagyok, mert nem is tudom... Furcsa. Sokszor, olyan második személynek érzem magam melletted és kellemetlen, ha bárki felhozza a témát, hogy még nem költöztetek külön, mert nem egyeztetek meg. Így történt ez ma is. 

Átlagos délutáni pletyinek indult barátnőm és köztem egy beszélgetés mire szóba jöttél te Gabe, hogy milyen rendes vagy meg etcetc a szokásos kis édességek, amikor rólad áradozom. Majd jött a sötétebb oldal, valahogy kibukott belőlem a dolog és magam is meglepődtem azon, hogy életemben először magamtól hoztam fel a témát egy "úgymond" "idegennek". De megtettem.. Mindent elmondtam, hogy folyamatosan veszekedem veled emiatt, hogy te mennyire lazábban kezeled a helyzetet, hogy miket és hogy csinál a másik és hogy milyen rosszul érzem magam ebben a kapcsolatban a rengeteg jó pillanat mellett, hogy mennyire nehéz nekem és hányszor fordult meg a fejemben a gondolat, hogy milyen hülye vagyok amiért ennyit küzdök egy pasiért. 

Bizony Gabe.. Nagyon sok ilyen gondolatom volt már. 

Elmondtam neki, hogy sokszor voltam azon a ponton, hogy vége, nem csinálom tovább, majd találok egy, olyan srácot aki szabad és független, pár év és túl lennék rajtad, persze nem teljesen, teljesen sosem tudnék. De nem tettem meg.. nem szakítottam veled, és nem is fogok. Tudod soha, de soha nem mondanám el neked ezeket a dolgokat személyesen.. mert nem akarom, hogy elbízd magad, hogy én egy biztos pont vagyok neked és csak ezért légy velem.. azt akarom, hogy valamennyi tartás benned is legyen a jövővel kapcsolatban, velem kapcsolatban, persze ne a kapcsolatunk rovására menjen, de azt akarom, hogy egy kicsit küzdj a kapcsolatunkért és ne vedd készpénznek az együtt létünket. 

Ez amolyan női dolog, sosem fogod megérteni, még akkor sem amikor már rég együtt élünk, és ezeket a sorokat fogod olvasni, mert bizony elfogod és már pötyögés közben mosolygok, mert látom magam előtt a képet, ahogy ülsz a gép előtt cigarettával a kezedben és olvasol és oda hívsz, hogy ezt, hogy gondoltam pontosan. Hmm. Ha oda kerül a sor, ne hívj oda.. csak tudd, mennyire szerettelek már ekkor is, és milyen sokat jelentettél nekem. 

Amin nagyon meglepődtem szerelmem az M. válasza volt az egész történetemre, persze ő is elmondta, hogy ugyanígy reagálna, sőt mennyire erős vagyok és kitartó mivel ő már réges régen beleőrült volna az egészbe és feladta volna. De a válasza ez volt: 

Megért. Támogat és tisztel, mert ő nem lenne erre képes, és ha szeretlek, akkor csináljam tovább és ha megéri, akkor küzdjünk egymással és ne foglalkozzak senkivel. 

Mindenki negativitása után, éppen, hogy tartani tudtam magam a kedvessége és őszinte megértése után, mert most először végre őszintén éreztem, hogy valaki tényleg drukkol nekünk.. Még N.-nél sem éreztem ezt.. 

Ez most egy blog bejegyzés lesz. Ezt most nektek írom, kedves olvasóim, mert meglepődésemre, igen sokan jártok itt, ahhoz képest, hogy ma nyílt a lap. Ugyanezen a szálon elindulva, viszont abból indulok ki, hogy szeretnétek árulkodni, mivel a cím dettó, mint letters.to.stephanie. Hmm.. kár, hogy tisztességesen engedélyt kértem, nem igaz? :) 

Itt voltál ma Gabe és éppen, hogy eltöltöttél 10-15 percet máris csörgött a nő, aki otthon vár téged, sőt még a kaput is kinyitotta neked, mert milyen kibaszottul aranyos. Megint kiborultam.. próbáld már beleverni a picityúkagyába, hogy éééééééééééén vagyok neked! Mert elegem van már belőle, és lassan belőled is kicsim. Ha nem szeretnéélek ennyire, már rég nem lennénk együtt. 

Elmondtam Gabe-nek, hogy van egy ilyen weboldal, ahová leveleket írok neki, mivel mint általában ma sem, nem tudok vele beszélni a problémákról, mert neki ez nem számít problémának! Meglepődött, de nem hinném, hogy annyira meglepődött volna, amióta csak együtt vagyunk, minden blogcímem tudta, de ma közöltem vele, hogy ezt nem fogja megtudni, csak a két véglet közül az egyik után. Megkérdezte..:

- Milyen két véglet? 
- Az egyik, hogy nagyon boldogok vagyunk és végre lezártad a dolgokat vele... A másik pedig.. a rosszabbik véglet. - képtelen voltam kimondani a másik végletet, leírni más, könnyebb, ugye az első bejegyzésben írtam, hogy írni mindent könnyebb... itt is így volt. Már csak a gondolattól is könnybelábadt a szemem és kezdte szorítani a torkom az a fránya gombóc. 

Annyira szeretnék gátat szabni a negatív gondolataimnak, de képtelen vagyok kontrollálni, nem tudom, mit tehetnék, hogy kellene, ha egyszerűen csörögni kezd a telefonod és az ő száma villog a kijelzőn, már-már idegrohamot kapok és a vérnyomásom azonnal az egekbe szökik.. ennyitől. Legyen már vége ennek a szenvedés sorozatnak és legyünk felhőtlenül boldogok. 

Egyébként nagyon örülök, hogy megtudtalak győzni, arról, hogy szeptembertől kimenjek Németbe dolgozni, örülök, hogy nem őrjöngtél a gondolattól, hiszen jobb lenne mind kettőnknek, gondolj csak bele, hogy feltudnánk hozni magunkat! Pár hónap.. semmi több, annyit kibírunk és minden hónapban hazajövök majd HOZZÁD! :) De elmondtam a feltételem, hogy csak akkor megyek ki és csak akkor hagylak magadra egy teljes hónapra, ha valóban magad leszel.. ha elköltözöl onnan... mert vele, nem hagylak egyedül és felőlem végig kínlódhatjuk a téli hónapokat a kis boltos fizetésemmel, ha egyáltalán lesz.. de azt mondtad nyári szünetben lezárod. Kérlek legyen így <3 Hidd el, utána én is nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb leszek és jobban foglak szeretni, mint valaha máskor, mert már nem fog árnyékolni, Ő.

Tudod Gabe egy - egy nyugodtabb pillanatomban, rólunk álmodozom. Elbarangolok a távoli jövőben, ahol látom magunkat, két kis szőke gyerekkel, evidens, hogy szőkék lesznek, mivel mi is szőkék vagyunk, a szemük is biztosan kék lesz, de ha szerencsénk lesz örökölni fogják a te csodálatos Heterokrómiádat, amit én annyira imádok benned. Bár, mint minden gondolatomnak van sötét árnyéka, úgy ennek is. Mikor lesz valós ez a jövőkép? S, ha ott fogunk már tartani, mit fogunk mondani nekik? Hogy ismerkedtünk meg? Hogy telt a kapcsolatunk első két éve ? Szenvedéssel és fájdalommal? Tudom, ezek megint csak buta gondolatmenetek és te is csak letorkolnál érte, de ép ezért jó, hogy letudom írni, te pedig csak visszaolvasod majd egyszer. De az nem mostanában lesz. 

Terveim szerint ezt az oldalt két esetben olvashatod majd el. Az egyik véglet, amikor már boldogan együtt élünk és minden rendben van köztünk, amikor már mindent megtudunk majd beszélni és az oldalnak már nem lesz más célja csak, hogy átlagos hétköznapjaim közvetítse a jövőbeli olvasóim felé. A másik véglet pedig, amibe bele sem merek gondolni... Az, ha vége szakad közös életünknek. Nem ezt a végletet szeretném, ez csak rajtam és rajtad múlik. Rajtunk. 

Sokszor mondogatod, hogy félsz a jövőtől, hogy öt-tíz év múlva elhagylak majd, mert fiatalabb vagyok, mint te. Szeretném, ha elhinnéd, hogy a kor nem számít, ha szerelmes vagy, ha szeretsz valakit. Szeretném, ha biztos pontként tekintenénk egymásra. Mosolygok. Tudod miért? Mert te is ezt szeretnéd most. Annyira, de annyira furcsa az emberi természet, ahogy hirtelen haragra gerjedünk, ahogy hisztérikus rohamot kapunk, akár csak egy név, vagy szó hallatán, ha fájdalommal teli könnyek szöknek a szemünkbe egy szomorú dal hallatán... Érdekes.

Hinni akarok neked, és nyugodt biztonságban érezni magam. Valahányszor ezeket elmondom magamnak sikerül is, de elég egy szó egy név és már is elkeseredem. 

Mikor fog ez megszűnni Gabe?

Ilyen például személyesen beszélni valamiről. Legyen szó egy szerelmi vallomásról, mennyivel könnyebben megy monitor mögül nem? Bármennyire is legyen romantikátlan.. Legyen szó a nemi élet kiaknázásáról, vagy a problémáink megbeszéléséről. Leginkább az utóbbihoz tartozom. 

Vannak dolgok, amit szóban nem tudok elmondani neked Gabe, ép ezért jött létre a weboldal is.. mivel, ha nem tudom elmondani, akkor bennem marad, felemészt és végül kirobban, vagy beleroskadom. Nem akarok. Tudom, hogy nem tehetsz róla és már neked is unalmas a téma, ami folyamatosan a problémánkat okozza. Tudom, hogy te képes vagy a dolgok mögé látni és átlátni a színjátékon, de én a párod vagyok és mellettem ott van a másik nő akivel közös lakásotok van, de semmi közötök egymáshoz. Értem én. De tudnál te nyugodtan aludni, ha együtt élnék az exemmel, mert nem tudunk megegyezni? Tudnál te boldogan tekinteni a kapcsolatunkra, ha közben az exem kézzel lábbal kaparászna utánam, mert megbántani, hogy félrelépett? Mert nem hiszem.. és én sem tudok. 

Ha majd egyszer eljutunk odáig, hogy lépsz és ott hagysz mindent neki, nem törődve semmivel csak velem (és tudom, hogy nehéz hiszen megdolgoztál érte, de értsd meg, hogy enélkül az áldozat nélkül mi sosem leszünk együtt) akkor majd megmutatom neked ezt a "blogot" és elolvashatod évek múlva, mennyit szenvedtem és mennyit nevettem melletted, hogy élveztem a boldog perceink, és túléltem a fájdalmaim. 

Szeretlek.

A címkék majd segítenek eligazodni az oldalon, hogy mely bejegyzés sima blog és mely levél :)