Hisztis vagyok, ingerült és félpillanat alatt változik a hangulatom vidámból búskomorrá, vagy azonnal eltudom magam sírni, ha ő sms-t ír, hív vagy csak beszélünk róla.

Tudom, hogy sokszor kiborítalak már ezekkel a dolgokkal, és tudom, hogy neked ez már unalmas lehet és felfogom én ép ésszel, hogy mennyit teszel és mit miért teszel, azért hogy nekünk a jövőben jobb legyen és ő ne ****passon a sárgaföldig, tudom és képben vagyok, de neked is tudnod kell, hogy ez mennyire szörnyű állapot nekem. Ma is ez volt két, olyan sms-t is kaptál tőle, amitől a hangulatom változott az agyam pedig lehetetlen dolgokon kezdett pörögni, de egyszerűen annyira képes vagyok bebeszélni ezeket, és ezzel ártani magamnak, pedig nem kellene. 

Jelen pillanatban, olyan vagyok mint egy skizofrén, az egyik énem teljes mértékben megbízik benned, képes lenne érted az életét is eldobni, szerelmes, őszintén hisz és remél, és tudja tudatalatt, hogy csak én vagyok neked és senki más sem, és azt is hogy azok a dolgok amiktől én ennyire tartok azok lehetetlenek! A másik énem pedig folyamatosan szomorú, mérges, dühös, bizalmatlan és idióta dolgokon rágódik, folyamatosan arra gondol, hogy kimondja maradjatok együtt a picsába engem pedig felejts el, de hidd el, hogy ez nincs képben erről szó sincs, ha rágondolok, már akkor elkap a sírógörcs, mert belegondolni sem tudnék a "nélküledbe".

Nélküled nem tudnék élni. Ha most szakítanék veled, akkor örökre veled maradna a szívem egy darabja, ez a darab pótolhatatlan lenne, soha senki sem érhetne fel hozzád, mindig hozzád hasonlítanék mindenkit, és folyamatosan csak sírnék azon, hogy mi volt és miért tettem. Te jelented számomra a jövőt és a jelent. Veled akarok lenni, élvezni a közösen eltöltött időnket és tudom, hogy te is mert nem azért alszol autóban és nem azért hajtassz, hogy ne így legyen, tudom mindezeket Gabriel de az adott pillanatban, amikor elkap egy ilyen sms vagy csak tudom,. hogy ma otthon lesz az agyam kikapcsol és az érzelmeim irányítanak engem. Józan ész nincs, puszta érzelem. 

Rettegek Gabe.. nagyon félek, mert sokszor idegből, már a nyelvem hegyén volt az, hogy szakítsunk és hagyj békén, maradj vele, nem akarom ezt kimondani, soha nem akarom, de félek, hogy egyszer... hogy egyszer.. elveszítem ezt a pici maradék eszem is, és ezt fogom hozzád vágni... és akkor mi lesz?