Reggel úgy indultam neki a napnak, hogy 15 láda semmiség lesz és eladom, mindenkit megfogok és akkor veled lehetek. Nem így lett. Az idióta kollégát Fe. kitalálta, hogy hozzatok még 15 meggyet is, nem szóltam semmit, legyen kihívás elfogadva, bár tudtam reménytelen a helyzetem, de a remény pusztul el utoljára kínok között vergődve. Délután egy óra, 4 láda cseresznye és 5 láda meggy, azért jegyezzük meg szerelmem, ma kitettem magamért! Fél kettő 3 láda cseresznye és 4 láda meggy. A helyzet számomra reménytelenné vált és az esélytelenek nyugalmával, dőltem a szomszéd árus autójának, s onnan néztelek téged, ahogy osztottál szoroztál és kiszolgáltál, mint egy édes kis mackó a sok sok finomság között, mosolyra késztetett a kép, ami elém tárult, bár a szívem marta a szomorúság, hogy nem fog sikerülni. 

Gondoskodtál róla, hogy sikerüljön.

Nem megy.. nem tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem akkor amikor bejelentetted, hogy pakolunk és indulunk, biztos nem láttad rajtam, mert siettél, de bekönnyeztem, mert úgy éreztem velem szeretnél lenni. Útközben persze szóvá tetted, hogy nem kellett volna a tegnapi kis hisztim, mert ígyis-úgyis megoldottad volna, nem tudom, szerintem nem, tegnap kihisztérikáztam magam és ma meg volt az eredménye, habár nem úgy zártuk, ahogy terveztük az egész mesés volt és csodálatos, újra felhők felett lebegtem és boldog voltam, akár csak párórára is, és még ő sem zaklatott téged telefonon. Péntek 13. Amilyen negatív hozzáállással indultam a napnak, olyan tökéletesen sikerült minden. 

Köszönöm neked Gabe, te vagy a legcsodálatosabb, legédesebb, legszerethetőbb a világon, minden-minden hülyeséged ellenére is imádlak és sosem akarlak elveszíteni. 

Ui.: Persze a napnak volt egy árnyéka is anyám, aki már megint hisztis @&#[]@{ -át játszott egész nap.