Azt hiszem, rengetegszer estem már el és nagyon sokszor álltam fel, nem tud újat mutatni-mondani-tenni, amivel lépésre kényszerítene, de pont elég az, amit mostanában művel megint. Na meg az, hogy csesztél felhívni és jó éjszakát kívánni, ahhoz képest, hogy megbeszéltük és ígérkeztél, hogy ne köszönjünk el, mert úgy is hívsz. Thanks. Mindegy. Megbeszéljük ezt 4:30-kor, ugyanis képes vagyok fenn maradni addig, mert azt mondtad járat előtt úgy is hívsz, vagy csörgetsz, hogy ne ébressz fel, ha már esetleg alszom. Nem fogok. 

Néha sokszor tanakodom azon, hogy mit miért és mit hogyan teszek ÉRTED. Mindez megéri e? Vajon tényleg, olyan ember leszel a közös jövőnkben, amilyennek elmondod magad és vajon tényleg úgy állsz e majd hozzám, ahogy most elmondod a dolgokat. Nem arról van szó, hogy nem bíznék benned.. kételkednék, vagy hasonlók, egyszerűen bennem vannak a jövőtől való félelmek, mint a blog címem is mutatja "Meg kell tanulnunk elengedni a múltat" Mire odakerül a sor, hogy ezt a bejegyzést olvasod már rég nem ez lesz a címe, és én őszintén remélni fogom, hogy TE már rég lezártad magadban a múltad és csak én (mi) vagyok/vagyunk neked, attól függ hány év múlva olvasod a bejegyzést, mert ha mondjuk 10 akkor talán már gyerekünk is lesz, 10 év múlva azért illik még a végén, kiesek a korból.. 

Persze a dolgok leírva sokkal könnyebbnek tűnnek és 10 év nem is látszik, oly hosszú időnek, pedig rengeteg. Lehet 10 év múlva már nem is lesz G-portal ezért nem fogod tudni olvasni, vagy lehet 10 év múlva meghalok és te sosem tudod meg az oldal címet.. azt hiszem írok majd egy végrendeletet, ha összeköltöztünk, amiben leírom neked az oldal címet, hogy ha baleset ér, vagy betegségben kipusztulnék, tudj az akkori érzéseimről, gondolataimról, cselekedeteimről, bánatomról, örömömről és mindenről ami velem és veled kapcsolatosak voltak. Tudj arról, hogy te jelentettél nekem mindent és mennyire szerettelek és szeretlek. 

Persze itt megint előtérbe kerül a két végletes verzió, emlékszel? Nagyjából pár bejegyzéssel ezelőtt olvashattad, hogy két véglet van az egyik a boldog közös élet, a másik pedig a fájdalmas búcsú. Rajtad múlt, hogy melyiket választottad, remélem jól döntöttél és te sem bántad meg. :) (persze ez a jövőbeli neked szól) 

Holnaptól kezdve azért nyugodtabb leszek picit.. legalább már az nem fog zavarni. :)