Tudod Gabe egy - egy nyugodtabb pillanatomban, rólunk álmodozom. Elbarangolok a távoli jövőben, ahol látom magunkat, két kis szőke gyerekkel, evidens, hogy szőkék lesznek, mivel mi is szőkék vagyunk, a szemük is biztosan kék lesz, de ha szerencsénk lesz örökölni fogják a te csodálatos Heterokrómiádat, amit én annyira imádok benned. Bár, mint minden gondolatomnak van sötét árnyéka, úgy ennek is. Mikor lesz valós ez a jövőkép? S, ha ott fogunk már tartani, mit fogunk mondani nekik? Hogy ismerkedtünk meg? Hogy telt a kapcsolatunk első két éve ? Szenvedéssel és fájdalommal? Tudom, ezek megint csak buta gondolatmenetek és te is csak letorkolnál érte, de ép ezért jó, hogy letudom írni, te pedig csak visszaolvasod majd egyszer. De az nem mostanában lesz. 

Terveim szerint ezt az oldalt két esetben olvashatod majd el. Az egyik véglet, amikor már boldogan együtt élünk és minden rendben van köztünk, amikor már mindent megtudunk majd beszélni és az oldalnak már nem lesz más célja csak, hogy átlagos hétköznapjaim közvetítse a jövőbeli olvasóim felé. A másik véglet pedig, amibe bele sem merek gondolni... Az, ha vége szakad közös életünknek. Nem ezt a végletet szeretném, ez csak rajtam és rajtad múlik. Rajtunk. 

Sokszor mondogatod, hogy félsz a jövőtől, hogy öt-tíz év múlva elhagylak majd, mert fiatalabb vagyok, mint te. Szeretném, ha elhinnéd, hogy a kor nem számít, ha szerelmes vagy, ha szeretsz valakit. Szeretném, ha biztos pontként tekintenénk egymásra. Mosolygok. Tudod miért? Mert te is ezt szeretnéd most. Annyira, de annyira furcsa az emberi természet, ahogy hirtelen haragra gerjedünk, ahogy hisztérikus rohamot kapunk, akár csak egy név, vagy szó hallatán, ha fájdalommal teli könnyek szöknek a szemünkbe egy szomorú dal hallatán... Érdekes.

Hinni akarok neked, és nyugodt biztonságban érezni magam. Valahányszor ezeket elmondom magamnak sikerül is, de elég egy szó egy név és már is elkeseredem. 

Mikor fog ez megszűnni Gabe?